Szeretlek

Elengedtelek, most szállj, legyél szabad,
Az isten kéklőn fényes, szép ege alatt!
Bárányfelhők úsznak és mosolyog rád,
Áldott vagy benne, ó, édes, e napsugár.
Szállj szabadon! Előtted nyitva a világ!
Megható, kedves, drága, csodás virág.
S én, a távolból! Tehetem? Vigyázok rád.
Ám a szívemben és mélyen a lelkemben,
„Apró kis pont”, a mindennapi imámban,
Dalol, kacag, örömöt, örömtől sugároz,
Fényesen fénylik, személyed, neved!
Mert nem állsz meg, nem is szabad,
Csillagos égbolt, szivárvány íve alatt!
Hát haladj! Rohanj! Szaladj! Tovább!
Vissza soha, hátra ne nézz! Csak előre.
Törj az élre! De meg ne törjél, csüggedjél,
Az újtól meg ne rettenjél! Kutassál! Sose féljél!
Ne keressél! Széles, már előre kitaposott utat!
Légy bátor kedves, én még mindig gondolok rád!
Válaszd az örökké tiszta, csak az egy, igaz utat!
És te, te szerelmes, apró szerelmes kövecske,
A lelkemben mélyen, oda mélyen elrejtve,
Búcsúcsókot mellőzte, az ölelést elfeledte,
Hát most szállj, repülj el, gyorsan, utána!
Az áldott nap fényétől lett könnyes a szemem.
Tündérkém szívében fészkelj, csillogj, ragyogj!
Fényeddel égesd, kérlek, mélyen, erősen,
A lelkébe! Kitörölhetetlenül, el ne feledjen!
Emlékezzen! Szép napokra, múlt percekre.
S mert búcsúzni csak szépen, meghatóan,
Csorogjon, csorogjon könnyed, a könnyem!
Ám nem, mégse! Mégse! Én, el nem búcsúzom!
Mert ha kell! Majd akkor, ha kell! Mert kell!
A szívemben, a lelkemben, megfogom,
Megfogom akkor a kezed!
Mert szeretlek.